🎈 ARSBONI x STARTUP SAFARI 2019 🎈

A Startup Safari idén április 17-18 között kerül megrendezésre. A városszerte több mint 300 szakmai programmal, 70+ helyszínnel, és 5000 várható résztvevővel jelentkező rendezvénysorozat célja a magyar startupvilág megmozgatása. A résztvevők és szponzorok között bankok, pénzügyi intézmények és tőkeerős nagyvállalatok mellett a leginnovatívabb magyar startupok képviseltetik magukat.

Tavalyhoz hasonlóan ismét az Arsboni közreműködésével valósul meg a Startup Safari Legal útvonala, amelynek keretében összesen a két nap során közel tucatnyi, a startupok és internetes vállalkozások számára hasznos gyakorlati információkkal foglalkozó előadást szervezünk nektek!

💥Érkezz tiszteletjeggyel a Startup Safarira! 💥

LEGAL-ÁBB MOST MULATHATUNK

Túl sokáig tartott kitalálnunk ezt a szóviccet. A Startup Safari Legal útvonalának ünnepélyes lezárásaként csatlakozz Magyarország leginnovatívabb jogászaihoz és lawtech-feltalálóihoz egy szuper pezsgőzős-nassolós-networkölős fogadásra! Akár a jogi szakma jövőjéről beszélgetnél néhány jogász és egy lazacos szendvics társaságában, akár a projekted szerzői jogi csínyját-bínyját vitatnád meg kötetlenül a szakma feketeöves mestereivel, vagy csak önfeledten mulatnál egy tartalmasan telt Safari-utat követően, várunk csütörtökön este nyolc órakor az Apacukában – az első pezsgődet mi álljuk!

Időpont: április 18, csütörtök 20:00 – 24:00 Helyszín: Apacuka Fun&Dining Bar (1065 Budapest, Nagymező u. 54.)

📍 SEMMIKÉPP SE HAGYD KI:📍

A JÖVŐ VÁLLALATI JOGÁSZA
Globális trendek és transzformációs technológiák a legaltech világában

Egy, a napokban publikált friss kutatás szerint a jogászok több, mint fele arra számít, hogy a már most is meglévő transzformációs technológiák, mint pl. a mesterséges intelligencia (AI), a big data, a prediktív elemzés és a gépi tanulás is hatással lesznek a jogi piacra. Ebben talán nincs is semmi meglepő. Abban viszont igen, hogy kevesebb, mint 24%-uk gondolja úgy, hogy érti ezen technológiák működését. Megdöbbentő és aggodalomra okot adó “helyzetjelentést” mutatunk a legaltech, azon belül is elsősorban a vállalati jogtanácsosok jövőjéről, egybe rávilágítva arra, mi lesz a versenyképesség kulcsa ebben a szektorban. Németh László, a Wolters Kluwer szoftver bevezetési tanácsadójának előadása.

Időpont: április 18., csütörtök 17:00 – 17:30 Helyszín: HubHub (1061 Budapest, Király u. 26.)

DIGITÁLIS VERSENYJOGI TÚLÉLŐCSOMAG STARTUPPEREKNEK

Az influencermarketingtől az eCommerce-ig

A startupperek egy kötetlen páros előadás formájában megismerkedhetnek az influencerek tevékenységére vonatkozó szabályokkal. Bemutatjuk a GVH digitális stratégiáját, ismertetjük a GVH legfrissebb ügyeit a témában (pl. Google, Apple, Golden Eye). Szó lesz arról is, hogy az elektronikus kereskedelem során a startuppereknek milyen versenyjogi szabályok betartására kellfigyelniük. Felvázoljuk a fogyasztóvédelem, versenyjog és az adatvédelemi jog lehetséges találkozási pontjait. Dr. Priskin Boglárka és dr. Zenisek Andrea előadása.

Időpont: április 18., csütörtök 14:00 – 14:30 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)

HOGYAN ÉLJÜK TÚL SAJÁT SIKERÜNKET?

A kezdő vállalkozások első buktatói után sokszor a sikert hasznosítani a legnehezebb. Egy vállalkozásba való tőkebevonás és terjeszkedés, brandépítés kulcseleme lehet a franchise-hálózat kialakítása.
Bandersnatches kiadás – a résztvevők szavazhatnak, hogy milyen irányba haladjon az előadás. Dr. 
Havas-Sághy Gábor, ügyvéd, infokommunikációs szakjogász előadása.

Időpont: április 18., csütörtök 15:00 – 16:00 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)

Bandersnatches kiadás – a résztvevők szavazhatnak milyen irányba haladjon az előadás. Dr. 

IPAR 4.0 ÉS A FELTALÁLÓ – KIT ILLETNEK A JOGOK?

🚀 “Enyém-e találmány, ha munkaviszony keretében amúgy is kötelességem feltalálni? Profi formatervező vagyok, és szeretném, ha az alkotásból eredő hasznokból én is részesedhetnék.” Most mindent megtudhatsz alkotói jogaidról dr. György Ádám, az SBGK Ügyvédi Iroda és Szabadalmi Ügyvivők ügyvédjének előadásában.

Időpont: április 18., csütörtök 09:00 – 10:00 Helyszín: SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők Iroda (1062 Budapest, Andrássy út 113.)

📍 ÁPRILIS 17., SZERDA 📍

A SZELLEMI TERMÉKET VÉDENI NEM KELL FÉLNETEK JÓ LESZ

💡 Kitaláltál egy jó nevet, és nem szeretnéd, hogy más is használhassa? Feltaláltál valami világmegváltót, és szívesen elkerülnéd, hogy idegen kezekbe kerüljön? Egyáltalán milyen jogi és egyéb lehetőségek adottak ma a szellemi alkotások védelmére? Ezekről a témákról is szó esik az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők tagja, Farkas Szabolcs előadásán.

Időpont: április 17, szerda 09:00 – 10:00 Helyszín: SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők Iroda (1062 Budapest, Andrássy út 113.)

MÉGSEM A ROBOT ÜGYVÉDEK JÖNNEK A ROBOTOLÓ ÜGYVÉDEK UTÁN?
Az alternatív jogi szolgáltatók jönnek, látnak, és győzni fognak?

Az angolszász jogi-tanácsadói piacot már elkezdték meghódítani az alternatív legal service provider-ek (ALSP), akik mind vállalatszervezésben, mind üzleti modelljeik tekintetében, mind technológiai fejlődéshez való hozzáállásuk révén komoly versenyelőnyt élveznek a hagyományos jogi szolgáltatókkal szemben. Milyen hatással lesznek a jogi munkavégzésre az ALSP-k? Milyen lehetőségek rejlenek ebben a feltörekvő szektorban a nagyvállalatok számára? Megtudhatjátok dr. Molnár Benedek Arsboni-alapító, az ELTE PhD-hallgatójának előadásából.

Időpont: április 17., szerda 11:00 – 11:30 Helyszín: NEW WORK Offices – Anker Business Center (1061 Budapest, Anker köz 2-4.)

HIBÁK AZ ÜZLETI MODELLBEN – JOGÁSZ SZEMMEL

Nem elég a jó ötlet, a megvalósítás során számos elágazáshoz érkezünk, ahol több jó döntés mellett hibázásra is van bőven lehetőség. A vállalkozás működését tervezni kell, itt nem elég az intuíció.
Bandersnatches kiadás – a résztvevők szavazhatnak milyen irányba haladjon az előadás. Dr. 
Havas-Sághy Gábor, ügyvéd, infokommunikációs szakjogász előadása.

Időpont: április 17., szerda 15:00 – 16:00 Helyszín: Muse Közösségi Iroda (1055 Budapest, Szent István krt. 15.)

SZERZŐDÉSFEJLESZTÉS ÉS SZOFTVERSZERKESZTÉS

A névválasztás nem véletlen, ugyanis erősen keveredik a kötelmi jog a szoftverfejleszéssel. Dr. Almási Csaba és dr. Tolnai Zsolt fogják végigvezetni a közönséget egy való életből vett termék példáján keresztül a teljes fejlesztési folyamaton, bemutatva mind a jogi, mind IT szempontból lehetséges buktatókat, a legjobb és legkifogásolhatóbb szakmai gyakorlatot, és a 2019-ben az általuk legégetőbbnek vélt kérdéseket.

Időpont: április 17, szerda 17:00 – 18:00 Helyszín: NEW WORK Offices – Anker Business Center (1061 Budapest, Anker köz 2-4.)

SZERZŐDÉSFEJLESZTÉS ÉS SZOFTVERSZERKESZTÉS

A névválasztás nem véletlen, ugyanis erősen keveredik a kötelmi jog a szoftverfejleszéssel. Dr. Almási Csaba és dr. Tolnai Zsolt fogják végigvezetni a közönséget egy való életből vett termék példáján keresztül a teljes fejlesztési folyamaton, bemutatva mind a jogi, mind IT szempontból lehetséges buktatókat, a legjobb és legkifogásolhatóbb szakmai gyakorlatot, és a 2019-ben az általuk legégetőbbnek vélt kérdéseket.

Időpont: április 17, szerda 17:00 – 18:00 Helyszín: New Work Offices – Anker Business Center (1061 Budapest, Anker köz 2-4.)

TŐKE-KOMPATIBILIS VÁLLALKOZÁSOK

A vállalkozások és a tőke találkozásának rendkívül szerteágazó feltételei közül az egyik kiemelt jelentőségű szempont az adott vállalkozások tőkebefektetésre való jogi alkalmassága. A különböző típusú befektetési alapokon keresztül eszközölt tőke-befektetések, az általuk nyújtott likviditási, adó- és egyéb előnyök okán kifejezetten kedveltek és egyre elterjedtebbek a befektetők körében. A befektetések ezen formájának azonban rendkívül bonyolult jogi kritériumai is vannak, többek között a befektetéssel célzott társaságokra és vállalkozásokra vonatkozóan. Az előadás abban kíván támogatást adni, hogy olyan vállalkozást tervezzünk, alapítsunk és működtessünk, amely a befektetési alapok által kezelt tőke célpontja lehet. Dr. Környei Mátyásügyvédjelölt előadása.

Időpont: április 17., szerda 18:00 – 19:00 Helyszín: NEW WORK Offices – Anker Business Center (1061 Budapest, Anker köz 2-4.)

📍 ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK 📍

IPAR 4.0 ÉS A FELTALÁLÓ – KIT ILLETNEK A JOGOK?

🚀 “Enyém-e találmány, ha munkaviszony keretében amúgy is kötelességem feltalálni? Profi formatervező vagyok, és szeretném, ha az alkotásból eredő hasznokból én is részesedhetnék.” Most mindent megtudhatsz alkotói jogaidról dr. György Ádám, az SBGK Ügyvédi Iroda és Szabadalmi Ügyvivők ügyvédjének előadásában.

Időpont: április 18., csütörtök 09:00 – 10:00 Helyszín: SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők Iroda (1062 Budapest, Andrássy út 113.)

IPAR 4.0 ÉS A FELTALÁLÓ – KIT ILLETNEK A JOGOK?

🚀 “Enyém-e találmány, ha munkaviszony keretében amúgy is kötelességem feltalálni? Profi formatervező vagyok, és szeretném, ha az alkotásból eredő hasznokból én is részesedhetnék.” Most mindent megtudhatsz alkotói jogaidról dr. György Ádám, az SBGK Ügyvédi Iroda és Szabadalmi Ügyvivők ügyvédjének előadásában.

Időpont: április 18., csütörtök 09:00 – 10:00 Helyszín: SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők Iroda (1062 Budapest, Andrássy út 113.)

ARE MEMES GOING TO DIE? FACTS AND MYTHS ABOUT THE EUROPEAN COPYRIGHT REFORM

Many popular applications and platforms are based on their users’ ability to create, modify and share different pieces of content on social media. However, with the adoption of the new copyright directive, certain fears emerged about whether these activites could further be pursued in a legal fashion and whether a new, preliminary filtering obligation would be imposed on content sharing platforms, leading to  considerable expenses to these platforms as well as the impairment of free speech. The aim of the presentation is to shed light on the new directive’s provisions relating to user-generated content and small- and medium-sized enterprises.

Időpont: április 18., csütörtök 10:00 – 10:30 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)

ARE MEMES GOING TO DIE? FACTS AND MYTHS ABOUT THE EUROPEAN COPYRIGHT REFORM

Many popular applications and platforms are based on their users’ ability to create, modify and share different pieces of content on social media. However, with the adoption of the new copyright directive, certain fears emerged about whether these activites could further be pursued in a legal fashion and whether a new, preliminary filtering obligation would be imposed on content sharing platforms, leading to  considerable expenses to these platforms as well as the impairment of free speech. The aim of the presentation is to shed light on the new directive’s provisions relating to user-generated content and small- and medium-sized enterprises.

Időpont: április 18., csütörtök 10:00-10:30 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)

LEGAL AI A NAGYVÁLLALATOK ÉLETÉBEN

Mekkora esélyünk van rá, hogy ha a cégünk tudatosan megszeg egy iparági regulációt, akkor annak bírság lesz a vége? És mekkora esélyünk van a maximális bírságra? “Adj kellő adatot a hatóság joggyakorlatáról, és kiszámolom” – mondja a mesterséges intelligencia. Dr. Orbán Miklós ügyvéd előadásában ehhez hasonló témákat vizsgálva mutatja be a jogi mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket a nagyvállalati szférában.

Időpont: április 18., csütörtök 11:00 – 12:00 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)

TIPIKUS SZERZŐI JOGI HIBÁK… AMELYET ELKÖVET(HET)NEK A STARTUPPEREK

A startupokról sok minden elmondható:  tevékenységük gyakran megelőzi tényleges (jogi) létrejöttüket, az elején nincs elég forrás a munkatársak megfelelő foglalkoztatására, vagy pedig az alapítók több országban is folytatnak tevékenységet. Ezek az „élethelyzetek” több problémát is okozhatnak, ha nem vagyunk körültekintők. Az előadás kitér a szerzői művek keletkezésére, a munkaviszonyban létrehozott művek amerikai, holland és magyar szabályozására, valamint megoldást kínál, hogyan rendezhetik megfelelően a startupperek az IP jogokat. Dr. Legeza Dénes, osztályvezető előadása.

Időpont: április 18., csütörtök 12:00 – 12:30 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)

HELYETTED DOLGOZÓ SZERZŐDÉSEK!?
Először mutatjuk be a TrustChain platformot, a hivatalos magyar, cseh és osztrák piacra lépés előtt!

Itt az ideje, hogy újra gondoljuk az elmúlt 20 évben kialakult gyakorlatokat. Mi úgy gondoljuk elég volt a szerződések e-mailen történő oda-vissza küldözgetéséből, változáskövetővel történt módosítások vizsgálatából, a nyomtatásból, scannelésből, postázásból. Volt egy pont amikor ebből elegünk lett, és úgy gondoltuk, ha már úgyis digitálisan hozzuk létre a szerződést, miért csak annyi a társított következmény, hogy e-mail küldjük el és kinyomtatjuk? Nekünk ennél vadabb a fantáziánk. Eljött az ideje a szemléletváltásnak. Dr. Vándor András és dr. Romhány Gergely előadása.

Időpont: április 18., csütörtök 13:00 – 13:30 Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Frecskay János Szakkönyvtár (1054 Budapest, Akadémia u. 21.)